Távolság a szállodától: 24 km
Ajánlott útvonal: Dávod - Csátalja - Nagybaracska - Bátmonostor - Baja
Próbálja ki: Zsinagóga épületének megtekintése - Zsidó sírok emlékhelyének bejárása - Könyvtár megtekintése - Ősnyomtatványok megtekintése - Karzat bejárása
Program időpontja és időtartama: Egész évben, kb. 1,5 óra időtartamban |
|
Ebbe az előcsarnokba egy lépcsősoron juthatunk fel. A főpárkány frízében olvasható héber írás jelentése: „Nem más ez, mint Isten háza, s ez az ég kapuja”. (Mózes I.28:17) Az utcafronton ez a magyar nyelvű felirat olvasható: „Egyedül az istennek”.Az épületben meghagyták az eredeti térelrendezést, a tórafülkét, a belső festést, a falba épített persely és a karzatot is. A tető két végén egy-egy Dávid csillag is látható.
Az épületbe a régi, férfiak számára kijelölt középső bejáraton léphetünk be. Megfigyelhetjük, hogy a két szélső bejárat a régi, női karzatra vezetnek. A belső tér magassága és elrendezése tehetős hitközséget sejtet. A kettős karzatot az 1890-es felújításnál alakították ki az orgona és a kórus számára. Vélhetőleg ekkor készült el teljesen a boltozat belső festése is. Ezt követően, zsinagógaként már csak 1920-ban renoválták az épületet. Az épület közepén a frigyszekrény áll, héber nyelvű felirattal, melynek jelentése: "az örökkévalót mindig magam előtt tartottam." (16:8 Zsoltárok). Fölötte látható a mózesi tízparancsolat. A frigyszekrény feletti képen lévő nap és sugarai a feltámadást és a halhatatlanságot jelképezik. A sasok és az oroszlánok, melyek a koronát tartják, az uralkodást és a hatalmat jelképezik, míg a korona az emberfelettiséget szimbolizálja. A mizrah-emelvényen hitéleti eseményekkor a Tórát olvasták a rabbik.
Programok
A könyvtár csodálatos építészeti alkotás, melyet belsőépítészetileg is tökéletesen újítottak fel, így miden szállodavendégünknek ajánljuk a megtekintését. A testi wellness programok mellett érdemes a szellem felfrissüléséhez uticélként ezt a kivételes szépségű épületet választani. A könyvtárban számos könyvritkaságot lehet megtekinteni, a könyvtárosok szívesen vezetik körbe a látogatókat, és mutatják be az épületet és a remekműveket. Ősnyomtatványok közül kiemelkedő például egy 1472-ben nyomtatott ritkaság, Naturalis historiae címmel, vagy az 1720-as években kiadott lipcsei lexikon sorozat. Összesen 4352 régi könyvritkaságot számlál a könyvtár, melyek közül számos csak egyedül itt lelhető fel az országban.
Szerencsés időben látogatva kulturális események is várják hotelünk vendégeit. Ilyen például a versmondó verseny, felolvasóest, vagy azok a hangversenyek, melyeket akár az épület saját orgonája közreműködésével hallgathatunk meg. |
Története
A város a törökök kiűzését követően a Grassalkovich család birtokába került ezért már a 18. század elején nagy számban érkeztek ide zsidók. 1773-ban alakul meg az önálló bajai zsidó hitközség, mely ezzel együtt intézményeit is felépítette. Az 1840-es városi tűzvésznek áldozatául esett az összes hitközségi létesítmény, és egy évvel később épült fel az új zsinagóga és nem sokkal később kórházat is építettek mellé. A hitközség az 1925-ös évben már több mint 2400 fős volt és iskolával, temetővel is rendelkezett. A hetvenes évekre a bajai zsidóság száma 29 főre zsugorodott, így nem sok pénz jutott a zsinagóga karbantartására, felújítására. Ekkor merült fel a gondolat, mely szerint a városi tanács vegye meg, és újítsa fel, és adjon új funkciót az épületnek. Az amúgy is szűkös régi könyvtár ezután költözött a jelenlegi helyére és az egykori zsinagógát példás módon újították fel. Az eredeti állapotot a lehető legtöbb helyen megőrizve hozták összhangba a régi hitéleti létesítményt az új, könyvtári funkcióval. Az eredeti berendezések jó része megmaradt vagy másolatokkal pótolták azokat.
Megközelítés
A szálloda épületét elhagyva a hídon át Dávod központjába juthatunk, ahol balra Baja felé haladjunk tovább. Az 51-es úton Csátalja mellett elhajtva juthatunk Nagybaracskára, majd ott jobbra tartva menjünk tovább Bátmonostor felé. Bajára érve maradjunk a főúton, mely egy idő múlva 2-szer 2 sávos úttá alakul, számos lámpás kereszteződéssel. A Jelky András teret a földgolyón álló bajai szabólegény alakjáró könnyen felismerhetjük, és ekkor tartsunk balra, és forduljunk is balra. A Zsinagóga bal kezünk felől esik majd, körülbelül 50 méter megtétele után. Parkolás a környékbeli utcákon lehetséges.
Az épület bejárása
A zsinagóga késő klasszicista stílusban épült 1845-ben. A lejtős terepviszonyokhoz igazodva az épületet a legmagasabb pontra építették, amivel a tökéletes arányai még nagyobb hangsúlyt kaptak. Az épület homlokzatát kettős, úgynevezett kompozit fejezetű, azaz jón és korinthoszi stílus összekapcsolásából származó oszlopok tagolják, melyeket egy háromszögletű homlokzati résszel, timpanonnal zártak. |
|
|
| Látnivalók, érdekességek: |
- Zsinagóga épületének megtekintése
- Zsidó sírok emlékhelyének bejárása
- Könyvtár megtekintése
- Ősnyomtatványok megtekintése
- Karzat bejárása
- Bajai Zsinagóga
Zalavári László könyvtáros 6500 Baja, Munkácsy Mihály utca 9. Telefon: 79/325-216 E-mail: aevk@mail.c3.hu
|
|
|