Távolság a szállodától: 24 km
Ajánlott útvonal: Dávod - Csátalja - Nagybaracska - Bátmonostor - Baja
Próbálja ki:Lovas felvonulás, Egyes fogatok versenye, Póni lovaglás, Kettes fogatok versenye, Díjugratás, Csikós bemutató, Kocsikiállítás, Gyermekprogramok játszótérrel, Pecsenyesütők
Program időpontja és időtartama: 2011. április-május egész napos rendezvény |
|
A versenysorozatnak nem a szabványosítás és a központosítás a célja, ezért a regionális szervezésű előfutamok kialakításában nagymértékben játszottak szerepet a helyi hagyományok és értékek. Az eseménysorozat sikerét mutatja az is, hogy a környékbeli települések sem akarnak kimaradni belőle. A pár év alatt a nemzeti és kistérségi összefogás egyik mintájává vált a Vágta. Sok falunak szinte presztízs kérdéssé vált a részvétel. A fővárosi döntőn részvevő települések az Andrássy úton felállított pavilonsoron mutathatják be múltjukat, hagyományaikat, ételeiket és sok minden mást, melyek hozzájuk köthetők. Természetesen a versenyt támogató cégek is helyet kapnak a rendezvényeken.
Díjak A verseny összdíjazása 52 millió forint. A nevezési díj (településenként) 2 millió forint. Az előfutamok győzteseinek díja 1 millió forint. A hat döntőbe került versenyző nevezőinek díja 1 millió forint.
Környékbeli Vágta programok
Bácska Vágta - Baja, Bácsalmási Vágta - Bácsalmás prograjaiban a következők találhatók meg: települések bemutatkozó díszfelvonulása, ünnepélyes megnyitó, települések kettesfogat-hajtó versenye, bácskai Ízek bemutatója, csikós bemutató, kettesfogat-hajtó show, díjugrató bemutató, kocsikiállítás. Kísérő rendezvények: véradás, kézműves programok gyerekeknek, néptánccsoportok, népdalkörök, színielőadások. Minden rendezvényen pecsenyesütő, falatozó, büfé is rendelkezésre áll. Azok számára akik nem a vágta idején érkeznek hotelünkbe, javasoljuk, hogy vegyenek részt egy lovagló programon, vagy lovas istálló látogatáson. A program megszervezéséhez kérje kollégánk segítségét! |
Ismertető
A Nemzeti Vágta az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb lovas eseményévé nőtte ki magát az elmúlt 3 évben, mely több mint 400 település lakót mozgatja meg az esemény. Az ország legjobb lovai és lovasai mérhetik össze tudásukat és felkészültségüket a budapesti Hősök Terén évente megrendezésre kerülő döntőn. Ezt megelőzően, helyi szinten dől el, hogy ki képviselheti települését, régióját a döntő futamon. A tavalyi Vágta győztese, a hoteltől mindössze 45 kilométerre lévő Bácsalmás lett. Bácsalmás ezzel megkapta a győzelemért járó Aranypatkós Település címet. A győztes ló, a National Face tulajdonosa megkapta a Nemzeti Vágta Arany bokrétás Istállója címet. Jövőre is indít lovat a nyertes istálló a Vágta versenysorozatában, neve Neardown Knight és Bakó Szilvia fogja lovagolni. Áprilisban Baján a Bácskai Vágta, májusban a Bácsalmási Vágta nevet viselő selejtező kerül majd megrendezésre. Itt derül ki, hogy melyik a legalkalmasabb ló, illetve ki a legjobb lovas a megyében. Az esemény nem csak a lótenyésztők és a lovasok számára jelent bemutatkozási lehetőséget, hanem a környékbeli települések hagyományait, ételeit és egyéb nevezetességeit is megismerhetik az idelátogatók. Az idei évtől bevezetett komoly pénzdíjak, jelentősen emelték az eseménysorozat színvonalát és ezáltal a látogatottságát is. A bajai előfutamon kívül még másik 12 régió szervezett selejtező versenyeket, melyeket a helyi viszonyoknak és szokásoknak megfelelően bonyolítottak le. |
|
|
| Látnivalók, érdekességek: |
- Bácska Vágta - április
6500 Baja, Petőfi-sziget
- Bácsalmási Vágta - május
6430 Bácsalmás, Bácsalmási Sportpálya
- Telivér Farm Kft. (Nacional Face tulajdonosa)
6430 Bácsalmás, Backnang u. 2. Telefon: (79) 342-144 E-mail: teliverfarm@bacsagrip.hu
- Geronimo Western Lovasbolt
6200 Kiskőrös, Dózsa György út Telefon: (30) 279-2480 E-mail: kastely@emitelnet.hu
- Póni lovaglás a Csibi tanyán
6500 Baja, Tanya IV. körzet 69. (a Volán telep mögött) Telefon: (30) 415-6968
|
|
|